Ott voltam, figyeltelek láttam mi történik és éreztem hamarosan én következek, felnövünk, és majd én is, ugyanazt teszem… Nemet mondtam, és hátraléptem.
Figyeltelek, egyre távolabbról, egyre messzebb léptem tőled… Éreztem, hogy a történtek mekkora fájdalmat okoztak nekem, es okozhatnak majd neked, így inkább távol maradtam tőled.
Távolról szerettelek, rejtve minden és mindenki elől még előled is, csak ne kelljen átélned. Távolról szerettelek és védtelek magamtól, mert éreztem, ha úgy szeretlek, ahogy tanultam az fájni fog neked.
Fájni fog, ahogy nekem is fájt, mert nekem is ezt a szeretetet tanították…
Éreztem, hogy van bennem más is, de annyi nehezék volt a szívemen, hogy a Fényem már nem volt más, mint egy apró vakuvillanás. Féltem, féltem magamtól, mert nem tudtam, hogy van más… És te elhoztad nekem…, elhoztad azt, ami feloldott rólunk minden terhet, elhoztad a SZERETETET. Nekem adtad a közelséged, a bizalmadat és én még akkor is féltem, nehogy bántsalak téged… És végre éreztem, éreztem az ürességet, a megkönnyebbülést, hogy végre feléd léphetek. Annyi történet és megannyi el nem sírt könny tartott távol és most végre először bűntudat helyett az öröm könnyei öntik el a szívem és a szemem, miközben végre magamhoz ölellek, drága testvérem.
Hála és könnyedség van bennem, mert megláthattam, hogy elengedhetem a félelmem, s ha megijedek is, csak kapcsolódnom kell azokkal, akik a szeretetet erősítik bennem.
Lègy bàtor ès nyitott.
Èld meg a benned lèvő Jósàgot.
Legyen ez a Termèszetes.
Szeretettel: Bodnàr Èva
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: