Együtt – Érzés

Két világ közt rekedtem; öröm és fájdalom, élet és halál között, dimenziók között.

Közömbösség, üresség jár át, súly van a szívemen. Nem érzek mást, csak a hiányt.

Így vagyok itt, az életben. Ingázok és feszülök Két-ségek között; felnőtt-gyerek, munka-hivatás…

Helytelen vagyok, élettelenül kószálok. Lépnék előre mégsem tudok. Irány van, de erősebb a hiány, így itt maradok, mozdulatlanul. Behunyom a szemem és vonz a földön túl valami…

Érezlek…

Megpillantalak. Előttem fekszel és végre megnyugszok, láthatlak… Itt és most MI VAGYUNK. Magamat látom benned, a hiányzó részem vagy.

Idefekszek, itt vagyok veled és lélegzek. Téged kerestelek mindenhol, mindenkiben, csak Téged. Rád figyeltem, a hiányodra…, rád, ki már nem jöhettél velem az életbe. Te máshol vagy,én pedig se veled, se nélküled.

Nem élek, mert máshol lennék veled, bárhol csak Veled.

Annyira nagyra nőtt bennem a hiány, hogy bárkit a helyedre engedtem, csak ne emlékezzek. Vágytam, hogy a hiánynak vége legyen.

Ezzel tagadtalak meg és hiányod még fojtogatóbb, még erősebb lett, még mindig mindenkiben Téged kerestelek.

Azt hittem valtoztathatok a történteken, azt hittem elég nagy vagyok ehhez, de be kell látnom, hogy nem.

Hiába keresem a tettest meg kell értenem, hogy ha ennél nagyobbra növök már csak a Sors nyithatja fel szemem.

Itt az idő, már látom, hogy megrekedtem és megrekesztettelek, mégis várok, s semmit sem teszek.

Látom szemedben, hogy elfáradtál és már szenvedsz, s így én is szenvedek. Haragszok magamra, hogy fájdalmat okozok neked, de olyan magányos vagyok nélküled, a szívemben eddig MI voltunk a VÉG és a KEZDET.

Nincs ez így jól érzem. Valami megváltozott… Igen, érzek, általad , veled az emlékeddel visszatért a bátorságom, hogy érezzek. Mert te vagy az, aki valóban érzed azt a hiányt, amit én is érzek, együttérzel velem.

Átmelegedett a szívem érzem, hogy ez a szeretet el tud kísérni az életben. Ez az, ami ajándék tőled nekem, elfogadom, befogadom és hírét viszem, az életemben. Köszönöm, hogy szeretsz, hogy még most is érzel.

Itt és most változtatok a megőrzött képen, hogy mindkettőnknek könnyebb lehessen. Megnyitom a szívem és új mintát  választok, amiben ott vagyunk EGYÜTT.

Szeretettel elengedlek, s az újra találkozásunk reményében életre hívok egy képet.

Legyünk magok, mik egy fenyő tobozát elhagyva hulltak a földre, s megkapaszkodva abban, szeretettel emlékezve eredetünkre választjuk az életet. Tudom, hogy az erek, rovarok, madarak, a természet segít kapcsolódnunk, így egy végtelen áramlásban együtt emlékezek veled.

Megélem a fájdalmam az életben és szeretettel elengedlek. A szívemben őrzöm a helyed, s elfoglalom az enyémet a saját életemben.

Megbékélek a Sorssal, hogy valamiért így kellett legyen.

Találkozunk a Szeretet Fenyvesében.

Lègy bàtor ès nyitott.

Èld meg a benned lèvő Jósàgot.

Legyen ez a  Termèszetes.

Szeretettel: Bodnàr Èva