Napok óta mintha kopogtatnának ajtómon, mintha állna ott valaki. Nem bírom már ezt, inkább kinézek, hogy ki van itt, érzem, hogy itt van és akar valamit. Szeretet az… Napok óta kopogtat…biztos fontos, amit mondani akar.
Ma beengedem házamba Szeretetet. Hogy örülök e hogy itt van? Nem tudom, inkább szégyellem magam. A katonás rend hidegsége és keménysége helyett szétszórtság van, tétlenség van. Elveszem a levetett ruháimat a székről és hellyel kínálom. Kedvesen néz és helyet foglal. Zavarban vagyok… Nem tudok mit kezdeni magammal, kinézek az ablakon havazik.
– Esetleg egy teát? – kerdezem; ő pedig kedvesen mosolyogva bólint:
– Köszönöm.
Fahéjasat vagy jázmint készítsek neki? Melyik legyen? Legyen a jázmin. Illik hozzá, a bájához, egyszerű szépségéhez, s mégis íze és mindent betöltő illata gyengéden öleli körbe egész lényemet, amikor belekortyolok. Igen, ez lesz a megfelelő.
Odaviszem hozzá, s leülök én is. Aztán begyújtok a kandallóba; kicsike, de a házam se nagy, s úgy áthűltek a falak… Szeretem ahogy pattog a tűz, és a parázs izzik, varázslatos.
Visszaülök, s ő csak bele- bele kortyol teájába, szelíden mosolyog a szeme. Olyan kedvesen néz, mintha ezt mondaná:
– Itt az ideje megpihenned. Itt az ideje, hogy megengedd a változást, és leülj a kandallóhoz.
Könnyek gurulnak arcomon és megnyugszok. Az első percekben még igyekszek kapaszkodni gondolataimba, de ő annyira ragyogó, sugárzó és mindent betöltő jelenség, hogy ez mit sem ér, már a kandallóm előtt ülök, s figyelem a lángokat. Ropog a tűz, a kis lángnyelvek játékát újra meg újra felfedezem, ő pedig itt ül mellettem, itt van velem. Átjár a biztonságos meleg fészek megtartó érzése. Én itt és most önmagam lehetek. Itt vagyok, és érzem, ahogy előlép belőlem a jó barát, aki nyitottságával és könnyedségével, hűségével ölel át. A Szeretet elvezetett hozzá. Én pedig könnyekben úszok és sajnálkozok, hogy hagytam hogy ilyen rég találkozzunk, ő pedig szeretettel megkegyelmezett nekem és azt kérdezte hogyan segíthet nekem. Sok minden eszembe jutott, hogy miért ne m érdemlem meg a segítséget, de ő mindig csak annyit kérdezett:
– Hogyan segíthetek Neked?
Ahogy ezt ismételte türelmesen, lenyugodtam és elfogadtam, ahogy és amit tettem, nem tettem.
Kértem, segítsen és rajtam keresztül mutassa meg nekem, hogy adhatom tovább ezt, amit most ő ad nekem.
Ő pedig súgott, suttogott a fülembe, hogy mit arra már nem emlékszik a fejem, de hiszem és tudom, hogy a szívem igen. Ő emlékszik mindenre.
Most már tudom, hogy amikor kegyelmet adok, türelmet, figyelmet, alázattal teli csendet és szeretek, biztonságot és teret adok a Léleknek, azt adom, amit adott Szeretet.
Ítéletmentesen, nyugalmamamat megőrizve, egyszerűen, éberen a MI-ért teszek.
Azt kívánom, hogy legyen Szeretet minden nap a vendégem.
Az iPhone-omról küldve
Lègy bàtor ès nyitott.
Èld meg a benned lèvő Jósàgot.
Legyen ez a Termèszetes.
Szeretettel: Bodnàr Èva
Kommentek